udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Csókási Eszter

2003. október 27.

Mintegy ötven magyar nemkormányzati szervezet vett részt Temesváron, a Kós Károly Közösségi Központban október 24-26 között zajló első eurorégiós civil fórumon. A régió romániai megyéiből (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes) jött résztvevők mellett tíz Csongrád megyei és tizenegy vajdasági, közművelődési területen működő magyar szervezet küldött képviselőt Temesvárra. Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke hangsúlyozta: a fórum elsődleges célja a résztvevő civil szervezetek közötti kapcsolatteremtés, közös tervek, együttműködési stratégiák kidolgozása, remélve, hogy megvalósításukhoz EU-s pénzforrásokat is sikerül majd találni. A fórum első napján dr. Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke (Kolozsvár), dr. Besenyi Sándor, a Dél-Magyarországi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke (Szeged), Romhányi András, a Magyar Kollégium vezetője (Budapest), Pillich László, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány (Kolozsvár ) elnöke és Csókási Eszter, a DKMT Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatója adtak elő. A fórum szekcióülésekkel, ötletbörzével folytatódott, a transzszilvanizmusról és a regionális ideológiákról (dr. Bodó Barna, Temesvár), a vajdasági autonómia-törekvésekről (Mészáros Zoltán, Szabadka) és a kettős állampolgárság kérdéséről (Borbély Imre, Temesvár) hallgathattak meg előadásokat a résztvevők. A Közös Gyökér - Stabil Pont elnevezésű eurorégiós civil fórum kiértékelővel és zárónyilatkozat elfogadásával ért véget. /(Pataki Zoltán): Magyar-magyar civil együttműködés a DKMT Eurorégióban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./

2007. november 13.

November 12-én a Temesváron tartott sajtótájékoztatón Csókási Eszter, a Duna–Körös–Maros–Tisza Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója és Constantin Ostaficiuc, a Temes Megyei Tanács elnöke, bemutatták az INTERREG III/A határon átnyúló együttműködési program két kiemelkedő projektjét. Az ERIC – Eurorégiós Információs Központ célja egy átfogó regionális adatbázis létrehozása, amely tartalmazza a térségről szóló valamennyi ismeretet és a potenciális fejlesztési lehetőségeket. A program keretében létrehoztak egy négynyelvű – magyar, román, szerb és angol –, az eurorégió életéről híreket szolgáltató eurorégiós hírügynökséget, a www.ericinfo.eu internetes hírportált. A Tematikus turisztikai útvonalak a DKMT Eurorégióban című projekt célja a magyarországi Dél-Alföldi Régiót, a romániai Nyugati Régiót és a Szerbiához tartozó Vajdaság Autonóm Tartományt magába foglaló 70 000 négyzetkilométernyi, 5,4 millió összlakosságú eurorégió közös elemeket tartalmazó turisztikai potenciálját megismertetni a nagyvilággal. /Pataki Zoltán: Ötmillió embernek a DKMT eurorégióban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 13./

2009. december 9.

December 8-án Temesváron ülésezett a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió /DKMT/ közgyűlése,. Magyar Anna Csongrád megyei elnök elégedett volt az eurorégiós együttműködés konkrét, gyakorlati eredményeivel, az egészségügyi és a vasúti infrastruktúra fejlesztési terveivel, az új munkahelyeket ígérő Hármashatár Ipari Park létrehozásával. Csókási Eszter, a DKMT Közhasznú Társaság igazgatója három egészségügyi kisprojektről és tíz nagyprojektről számolt be. Hunyad megye levélben fejezte ki kilépési szándékát a DKMT Eurorégióból. /Pataki Zoltán: DKMT –közgyűlés. Felfügesztették Békéscsaba tagságát. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./

2011. május 30.

Hármashatár-nyitás és DKMT-közgyûlés Szegeden
Szombaton 14. alkalommal nyílt meg a Magyar-roman-szerb hármashatár és találkoztak a Triplex Confinium határkõnél Csongrád és Temes megye, valamint Vajdaság Autonóm Tartomány képviselõi.
A határnyitási ünnepség résztvevõit Magyar Anna Csongrád megyei elnök, a Vajdasági Autonóm Tartományt képviselõ Tomislav Stantic és Adam Crãciunescu Temes megyei alelnök köszöntötték. A három országbeli gyerekek részvételével megrendezett hagyományos mezei futóverseny után Szegeden ülésezett a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió közgyûlése.
Hunyad és Békés megyék tavalyi kiválása ellenére az Eurorégió tagjai optimisták az együttmûködés jövõjét illetõen, mert a DKMT-tagok már több mint 100 közös projektet valósítottak meg. A jelenlevõk egyetértettek abban, hogy szükség van az infrastruktúra fejlesztésére, mint például a hármashatárhoz vezetõ utak leaszfaltozására, ahol ugyanakkor megvalósításra vár a Triplex Confinium Ipari Park is. A közgyûlésen Csókási Eszter, a DKMT Nonprofit Kht. ügyvezetõje beszámolt a közös pályázatok helyzetérõl, végül Magyar Anna átadta a DKMT soros elnökének üvegkockát a vajdasági Tomislav Stantic-nak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék